Szörnyű tragédia történt Norvégiában, többen életüket vesztették
Az 58 utast szállító busz eddig ismeretlen okok miatt letért az útról, és hajtott az Asvatnet nevű tóba.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató figyelmeztetett azonban arra is, hogy ha a világ most felhagy a járvány elleni küzdelemmel, a vírus új erőre kap.
Tizenhat százalékkal csökkent az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma a múlt héten világszerte, és csökkenés állt be a halálozási adatokban is – jelentette be az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO), ám felhívta a figyelmet a vírus mutációinak a terjedésére is. A világszervezet vasárnap zárult és kedd este ismertetett heti összesítése szerint a Covid-19 regisztrált halálos áldozatainak a száma 10 százalékkal csökkent az azt megelőző héthez képest. A bejelentésben kiemelték, hogy a Föld hat régiójából csak a Földközi-tenger keleti térségében nőtt az újonnan regisztrált esetek száma, hét százalékkal. Eközben viszont 20 százalékkal esett az igazolt fertőzöttek száma Afrikában és a Csendes-óceán nyugati térségében, 18 százalékkal Európában, 16 százalékkal az amerikai kontinensen és 13 százalékkal Délkelet-Ázsiában.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója hétfőn azt mondta, már ötödik egymást követő héten csökken az újonnan regisztrált fertőződések száma, amelyet így sikerült leszorítani a január első hetében mért 5 millió új eset felére. „Ez az egyszerű közegészségügyi rendszabályok hatékonyságát bizonyítja, még a nemrég felbukkant mutációk esetében is” – jelentette ki a főigazgató, hozzátéve: a tüzet nem oltották el, de sikerült a lángokat mérsékelni. Figyelmeztetett azonban arra is, hogy ha a világ most felhagy a járvány elleni küzdelemmel, a vírus új erőre kap.
A szervezet adatai szerint a SARS-CoV-2 koronavírus először az Egyesült Királyságban azonosított változatát már 94 országban azonosították (47-en közülük közösségi fertőzést jelentettek), a múlt héten nyolc újabb országban jelent meg. Az úgynevezett dél-afrikai variánst a múlt héten két, a brazil mutációt hat ország jelentette, ezzel az egyiket már 46, a másikat pedig 21 országban regisztrálták. Az első esetében legalább 12, a másodiknál pedig legalább két esetben közösségi fertőzés során kapták el a mutációkat.
(MTI)